Greener BeeGreen HolidaysGreen Holidays: közel 2000 bejelentés érkezett már a biztosítóhoz

Eddig majdnem 2000 kárbejelentés érkezett több mint 83 millió forint értékben az Uniqa biztosítóhoz a Green Holidays csődje miatt, közölte a biztosítótársaság az MTI-vel. A cég 500 millió forintig vállalta az utasokkal szembeni fizetési kötelezettséget teljesítését, amibe a Törökországban ragadt utasok hazaszállítása, a kényszerű kinttartózkodás költségei, illetve a már befizetett utazások előlegének, illetve részvételi díjának visszatérítése számít bele. Az 500 milliós keret felhasználását a honlapjukon létrehozott felületen követni is lehet.

Vasárnap estétől szerdáig közel 800 károsultnak segített hazajutni a biztosító cég. A szállásra fordított költségek eddig 26 millió 253 000  forintot tesznek ki, a biztosító 4 repülőjáratot foglalt, erre több mint  57 millió 150 ezer forintot fordítottak.

A biztosító augusztus 1-ig fogadja a további kárbejelentéseket. Amennyiben a beérkezett és megalapozott kárigények összege nem haladja meg az 500 millió forintos keretet, minden megalapozott igényt 100 százalékban megtérít a biztosító cég. Ha a beérkezett és megalapozott kárigények összege kimeríti a keretet, a jogszabály alapján arányosan történik a kártérítés a vagyoni biztosíték terhére.

A kárigényt a 4839597 kötvényszám feltüntetésével az info@uniqa.hu e-mail címen. A kárbejelentéshez csatolni kell a befizetési bizonylatokat, a kitöltött kárbejelentőt, az utazási szerződést, a tárgyrovatban a “Green Holidays” nevét fel kell tüntetni – közölte az Uniqa.

Article source: http://index.hu/gazdasag/2017/07/06/green_holidays_2000_bejelentes_a_biztositohoz/


Comments

Green Holidays: közel 2000 bejelentés érkezett már a biztosítóhoz — No Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *